Az intézmény működtetésén túl fontosnak tartjuk, hogy tevékenységünkkel hozzájáruljunk alapítványunk azon céljához, mely szerint csökkenteni kívánjuk a hajléktalan emberekkel kapcsolatos előítéleteket, s növelni a velük kapcsolatos toleranciát. Ennek érdekében a menedékhely munkatársai kidolgoztak egy iskolai programot, melynek célja az éjjeli menedékhely bemutatásával az otthontalanság problémájának körüljárása. A hajléktalanság olyan komplex társadalmi probléma, mely bárkit sújthat, és valamilyen formában mindannyian szembetalálkozunk vele nap, mint nap, ezért bemutatása és megismertetése kiemelten fontos mind a prevenció, mind a diszkrimináció ellen való fellépés érdekében. Programunk elsődleges célja, hogy mindenki a valóságnak megfelelő információkkal rendelkezhessen erről a kérdésről.
Szeretnénk a fiatalok körében egyre inkább fokozódó kíváncsiságot kielégíteni, arra pedagógiai és szociális szempontok alapján reagálni, valamint a szegénységgel, így a hajléktalanokkal szembeni előítéletek csökkenését elérni.
Nyitvatartási időben gyakran találkozunk olyan fiatalokkal, akik csak azért csengetnek be, hogy információhoz jussanak a hajléktalansággal kapcsolatban, esetleg egy - egy konkrét eset kapcsán. Jelenleg két olyan fiatalokból (15-16 éves) álló csoporttal állunk mindennapos kapcsolatban, akik szabad idejüket nem sajnálva, lakóhelyükön ruhát illetve élelmiszert gyűjtenek, majd azt a szállón kiosztják. Ezt a tevékenységet csak az éppen ügyeletben lévő szociális munkás jelenlétében végezhetik, de hozzáállásuk és önzetlen törekvésük minket is meglepett.
Természetesen gyakran találkozunk ennek az ellenkezőjével is: nem egyszer az ügyeletes szociális munkásnak kellett közbeavatkozni, mikor a sorban álló (beengedésre váró) lakóinkat 12-15 éves gyermekek botokkal és egyéb súlyos sérüléseket okozó tárgyakkal felszerelve támadták meg, amely eset szintén a párbeszéd és a hatékony információnyújtás fontosságát jelzi.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy a fiatal korosztály különösen nyitott és érdeklődő a társadalmi megkülönböztetettség különböző formái iránt, ők azok, akik már fogékonyak a környezetükben lévő társadalmi problémákra és esetenként szeretnék jobban megérteni, megismerni ezeket.
Első lépésként a hatodik kerületben lévő tíz általános iskola (nyolcadik osztályos) és a kerületben található három középiskolákban tanuló diákok részére próbáltunk lehetőséget biztosítani ennek a sokak számára „zártnak” tűnő, azonban mégis szem előtt lévő probléma megismerésére.
A célcsoport a 13 - 18 év közötti korosztály. Programunk lényege, hogy a diákok osztályfőnöki illetve társadalomismeret órán meglátogatják intézményünket, ahol számukra is érthető módon megválaszoljuk a hajléktalanokkal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdéseket:
- hajléktalanná válás okait (nők és férfiak esetében),
- a hajléktalanok csoportjait (például családok),
- a hajléktalan lét nehézségeit,
- a hajléktalanná válás folyamatát,
- az ellátó rendszer felépítését,
- szállást biztosító intézmények típusait,
- egészségügyi ellátást,
- kilépési lehetőségeket,
- szociális munkások szerepét,
- hajléktalansággal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő sztereotípiákat:
- miért nem dolgoznak a hajléktalanok?
- miért isznak a hajléktalanok?
Programunk megvalósulása érdekében a pedagógus, és természetesen a szállón dolgozó szociális munkás stáb együttműködése nélkülözhetetlen. A szociális szempontokat szakirányú felsőfokú végzettséggel, illetve nagy szakmai tapasztalattal rendelkező kollegáink biztosítják, hogy programunk során minden tekintetben a legmegfelelőbb választ kaphassák az érdeklődők. Előtérbe helyezzük azon pedagógiai módszerek alkalmazását, amely a szociális szakma számára közérthető nyelvezetet egy diák számára is érthetővé tenné.
A kiscsoportos beszélgetést mindenképpen hatékonyabbnak és személyesebbnek tartanánk, hogy minden érdeklődő feltehesse kérdéseit, ezért maximum 15 fős csoportokat várunk előzetesen egyeztetett időpontban (pedagógus kísérettel, vagy a nélkül).
Minden jog fenntartva, az itt közölt tartalmak csak előzetes írásbeli
engedélyünkkel használhatók fel.
©2010-2011 "RÉS" Szociális és Kulturális Alapítvány